Szia kedves olvasó!
Mariann vagyok, az Online Kismama Jóga alapítója és oktatója.
Főiskolás éveim alatt ismerkedtem meg a jógával Budapesten, a Bálint János által vezetett Purnam Jóga Stúdióban. A fizikai mozgás felszabadító ereje és a hozzá kapcsolódó filozófiai és lelki mélység hármasa azóta egyenként és együttesen is nagy hatással vannak az életemre.
Azóta legfőképpen külföldön élek. Ebből tíz évet Ázsiában töltöttem, ahol a személyes gyakorlásom leginkabb 2013-2017 között tudott kibontakozni. Több, a Yoga Alliance által nemzetközileg akkreditált oktatói tanfolyamot is elvégeztem, és a tanításba is belekóstoltam, angol nyelvkörnyezetben. Főleg Hatha jógát gyakoroltam indiai mesterektől és ettől ihletve az első oktatói tanfolyamot Indiában, Rishikeshben végeztem, amiről azt mondják, a jóga bölcsője. Itt az ősi tudást a Himalájai Hatha Jóga tradíció szerint szívtam magamba. Ezt követően egy sokkal gyakorlatiasabb és a nyugati életmódhoz jobban igazodó szemléletmódra is vágytam, így Hong Kong legnevesebb tanáránál, Patrick Creelmannál is végeztem egy Anusara Jóga tanításokon alapuló kurzust. Fő állásom mellett a Yoogaia-hoz csatlakoztam részmunkaidőben, ahol a gyakorlást online, a világ minden tájáról csatlakozó résztvevőkkel tudtam megosztani. Az online jóga oktatás ekkoriban, jóval a 2020-as pandémia előtt, úttörőnek számított.
Két évre rá, országok közötti költözés, várandósság és az anyuka lét miatt szüneteltettem a tanítást, de szerencsére még épp sikerült részt vennem egy Perinatális Jóga Oktatói tanfolyamon, amit először saját bőrömön próbáltam ki, ugyanis közvetlenül utána kiderült, hogy kisbabát várunk. Biztos vagyok benne, hogy a sok éves jóga gyakorlás és a kismama jóga is segített abban, hogy a 9 hónap alatt elkerültek a tipikus panaszok és a szülés óráiban is át tudtam lendülni a mély pontokon - persze a párom és a jelenlévő nővérek által támogatva! Azóta 6 év telt el, mégis úgy emlékszem vissza az áldott állapotra, mint életem legkiteljesedettebb időszakára. Valószínű ez is közre játszik abban, hogy ezt kívánom másoknak is, illetve azon munkálkodom, hogy az általam jól ismert eszközökkel segíteni is tudjak ebben.
Az Online Kismama Jógát 2020 elején, a pandémia előtt alapítottam, amikor Budapestre költöztünk családommal. A jóga óráim nagyon rövid időn belül online szolgáltatássá alakultak és a mai napig is ilyen keretek között nyújtanak feltöltődést a kismamáknak és szülés után az anyukáknak. A perinatális jóga esszenciális kiegészítőjeként szereztem meg 2021-ben a LoveYourBelly oktatói oklevelem. Ez a metódus nekem személy szerint nagyon sokrétű megvilágosodást hozott a női test szülés utáni állapotával és az azt követő karbantartással kapcsolatban. Nem csoda, hogy a jógán kívül a szülés utáni rehabilitáció lett a másik szenvedélyem és azóta is minden hónapban indítok újabb regenerációs csoportot. Már több, mint 100 anyukának tudtam segíteni, hogy újra a sajátjuknak érezzék a testüket a gyermekágyi időszak után.
Igaz, 2022-ben családommal tovább költöztünk Hollandiába, de szerencsére a közösséget és az órákat nem kellett feladnom. Azóta is szívügyem, hogy az online kismama jóga, a szülés utáni rehabilitáció és a szülés utáni jóga szolgáltatásokat a legújabb kutatási eredmények, trendek és a nálam jógázók igényei szerint fejlesszem és bővítsem. Hosszabb távú céljaim közé tartozik, hogy a már meglévő irányzatokat női jógával egészítsem ki, így megnyitva a kapukat azoknak is, akik a pl. fogantatásban, hormonális problémákban és menopauzát illető nehézségekben keresnek megoldást.
Számomra felemelő érzés, amikor a jógát, mint ősi tudást a modern időkben a várandósság és a szülés utáni életszakaszhoz alakítva adhatom át női társaimnak, akik életük legmeghatározóbb változásán mennek keresztül: kismamává és édesanyává válnak. Óráimon a jógázók igényeit figyelemben tartva igyekszem pozitívan hozzájárulni a babaváró és babás anyukák fizikai és lelki jól-létéhez. Nagy hangsúlyt fektetek a biztonságos jóga gyakorlásra, a minőségi légzésre, a befelé figyelésre, a határok fenntartható tologatására és természetesen az odabent fejlődő magzattal való kapcsolódásra is.
Szakmai végzettségek
Hatha jóga oktatói tanfolyam (240 óra) (YA RYT 200)
Himalayan Yoga Academy
Rishikesh, India, 2014
Zen-jóga masszázs tanfolyam
Himalayan Zen School
Rishikesh, India, 2014
Anusara jóga oktatói tanfolyam (200 óra) (YA RYT 200)
Pure Yoga International
Hong Kong, 2014-2015
Kismama, szülés utáni és baba-mama jóga oktatói tanfolyam (100 óra) (YA RPYT 100)
Pure Yoga International
Hong Kong, 2017
LoveYourBelly szétnyílt hasizom regenerációs torna oktatói tanfolyam
Bagyinka Tímea, a LoveYourBelly alapító oktatója
Budapest, 2021